Projekt diák szemmel – NTP-MTI-14-0141

Még januárban hívtak össze minket, 40 felső tagozatos diákot. Itt tudatták velünk tanáraink, hogy lehetőségünk van rész venni egy pályázaton. Szerencsére mindenki beleegyezett. Áprilisban jött a hír, hogy megnyertük a pályázatot. Ez után a projektnyitó rendezvényen megtudtuk szüleinkkel együtt, hogy milyen programokon veszünk majd részt.

Az első nap délután a fényjelenségekből csináltunk bemutatókat, amik jól sikerültek. Majd egy totót töltöttünk ki a hallottak alapján. Kaleidoszkópot is készítettünk. Még aznap este egy éjszakai túrán vettünk részt a Tenkesen. Mindenki nagyon élvezte, mert hiába megyünk minden évben iskolai szinten túrázni, akkor is ez egy újfajta élmény volt sötétben a csillagokat megfigyelni és az erdő állatait is. Másodszor Budapestre kirándultunk, ahol először a Láthatatlan kiállítást „néztük meg”. Ez nagyon újfajta élmény volt, mert a lényeg az volt, hogy megtapasztaljuk, a vakok miként élik meg minden napjaikat. Ezen kívül megismerhettük az idegen vezetőink történetét is, hogy miként vesztették el látásukat. Szerintem ez mindenkit megérintett, és rájöttünk mekkora kincs a látás. Budapesten megnéztük még a Planetáriumot, ahol a csillagászati előadást láttunk a fény útjáról a távoli Andromédáról a Földig. Majd elmentünk a Csodák Palotájába, ami nagyon érdekes volt, hogy a mindennapi tárgyakból hoztak létre ilyen csodának tűnő dolgokat. De miután elolvastuk a leírást rájöttünk, hogy mégsem akkora csodák ezek.

Egy hónappal később előadók jöttek hozzánk egy Tehetség-nap keretében. Ez Élmény Műhely foglalkozásai megmutatták nekünk, hogy a matematika mégsem olyan száraz és unalmas. A gömbi geometria számomra nagyon érdekes volt, és remélem, majd később tudom hasznosítani.

Ezután három egymást követő délutánon a pályázat által beszerzett, már az ÉlményMűhelyben megismert érdekes építő játékokkal tevékenykedtünk. Egyik nap ragasztás nélkül hoztunk létre térbeli testeket papírból, melyek eleinte bonyolultnak tűntek, majd egész hamar elkészültünk vele. Az építő játékokkal való kísérletezés érdekes volt, mivel itt szabad kezet kaptunk. Rengeteg érdekes térbeli testet hoztunk létre, amit sajnos le kellett bontanuk, majd harmadik nap a projektzárón ismét felépíthettünk, hogy megmutassuk, szüleinknek mit is alkotunk.

Mind a hat napon remekül éreztük magunkat. Emellett nagyon jó csapat építő volt, akik eddig csak látásból ismerték egymást, azok megismerhették egymást közelebbről. Minden akadályt leküzdöttünk együtt. Köszönjük tanárainknak, hogy megszervezték és lebonyolították ezt a programsorozatot, Fehér Laurának, Nagyváradi Henriette-nek, Kovácsné Takács Tímeának és Kontár Zsoltnak.

Emberovics Barnabás

Projektzáró – NTP-MTI-14-0141

Az utolsó délutánon is alkotásé volt a főszerep. Az eddig megismert, és új Sliceform-testeket építettek a diákok. Újabb szabályok kitalálása után összeépítették a Poliuniverzum készlet elemeit. Végül közösen terveztek és hoztak létre egy építményt a Zometool készletekből.
A nap végén az érdeklődő szülők és pedagógusok megtekinthették a gyerekek alkotásait.

Tanulói vélemények a projektről:
A robotépítés jó volt.
Érdekes és fantáziadús volt.
Köszönet az egészért, szuper jó volt. Budapesti kirándulás feledhetetlen és érdekes volt.
Olyan dolgokat tudtam meg, amit még nem is tudtam.
Szerintem ez egy érdekes projekt volt.
Érdekes és szórakoztató volt.
Hosszabb is lehetett volna.
Szerintem nagyon érdekesek voltak a programok.
Nagyon jó volt, sok új dolgot ismerhettünk meg.
Nagyon tetszettek a programok.
Kár, hogy ilyen hamar vége lett.
Jó volt, mert a programok nagyon érdekesek voltak.
Nekem a robotépítés és a kirándulás tetszett a legjobban.
A szervezés jó volt.
Sok érdekességet lehetett megismerni.
Kár, hogy ilyen gyorsan elmúlt az idő.
A pesti kirándulás tetszett a legjobban, főleg a Láthatatlan kiállítás.
Érdekesek voltak a játékok.
Jól meg lehetett érteni és vicces volt.
Ez egy élményekkel teli, játékos program volt, jól éreztem magam.
Fantasztikus volt.
Sok jó élménnyel gazdagodtam.
Nagyon jó volt benne, hogy másokkal is összebarátkoztam, nem csak az osztálytársaimmal.
Szórakoztató és tanulságos volt.
Minden pillanatot élveztem.
Nagyon élveztem a ragasztás nélküli barkácsolást.
Én nagyon jól éreztem magam, tetszett az egész, az biztos, hogy új élményekkel gazdagodtam. Jó volt! Köszönöm.
Nagyon tetszettek a papírból épített dolgok.
Ez a projekt szórakoztatóvá és érdekessé tette számomra a geometria és a térgeometria világát.
Nagyon tetszettek a hajtogatós feladatok.
Nagyon jó volt az éjszakai túra, és élveztem a két építős délutánt. A budapesti kirándulás volt a legjobb. Az iskolanapot nagyon érdekesnek találtam.
Jó volt, de néha fárasztó.
Jónak találtam, hiszen új szemszögből mutatta be a matekot és a geometriát.
Érdekes és furcsa érzés gondolkodni rajta.
Tetszett az éjszakai kirándulás is, mert jó volt együtt kirándulni a sötétben.
Jó volt nagyon, és érdekes is volt.
Szerintem hasznos volt főleg a 8.-osoknak, mert a továbbtanulásban segít.
Nagyon jó volt, mert így még jobban megszerettem a matematikát, mint eddig.
Tetszettek a különböző kreatív feladatok.
Sok érdekes dolgot tudhattam meg.
A kirándulások nagyon tetszettek.
A játékok is szuper jók voltak. Az itt eltöltött közös idő mind diáktársainkkal és tanárainkkal közelebb hoztak minket.
A pályázat során érdekes tárgyakat ismerhettem meg, sőt volt hogy építhettünk is.
Sok új dolgot tanultam, szóval jó volt és hasznos.

Képek

Építés-alkotás – NTP-MTI-14-0141

A programok ezen a napon egy előadással kezdődtek. Nagyváradi Henriette tanárnő a szimmetriák világába avatta be a tanulókat. Betekintést nyertek az építészet, művészetek történetébe, megismerve néhány művész munkásságát is. Egy GeoGebra fájl segítségével maguk is igazolhatták vagy cáfolhatták egy-egy virág, állat szimmetriáját.
Ezt követően a délután folyamán 5-6 fős csoportokban egymást váltva építettek, alkottak a gyerekek.

1. Saját szabályok kitalálása után összeillesztették a Saxson Szász János képzőművész által tervezett Poliuniverzum készlet minden elemét, háromszögekből, körökből vagy éppen négyzetekből.
2. A GeomagPro játék mágneses golyói és pálcái segítségével készültek változatos szimmetrikus alkotások.
3. A Zometool Creator készlettel történő megismerkedés során is sok érdekes alkotás született.
4. A Zometool Crazy Bubbles – Őrült Buborékok építőjátékával összeállított a térbeli formákat, szappanos vízbe mártva csodálatos buborékok készültek.

Képek

Sliceform-Papírvarázs – NTP-MTI-14-0141

Ezen a délutánon a projektben részt vevő diákok ragasztás nélkül Sliceform-szeletelt testeket készítettek.
Két-három fős csoportokban virágok, földgömbök készültek színes kartonból kivágott sablonok összeillesztésével.
Fehér Laura tanárnő előadásában megismerkedtek a tanulók az aranymetszés fogalmával, kapcsolatával a művészetekkel, építészettel.

Láthatták a Fibonacci-sorozat előfordulását a természetben. Egy GeoGebra fájl bemutatásával a tanárnő szemléletessé tette a hallottakat egy napraforgó tányérján kirajzolódó magok elhelyezkedésével. Szintén egy GeoGebra fájl segítségével és 3D-s szemüveggel térben és mozgásban is megnézhették az építendő testeket.
Ezután folytatódtak a testépítések. A háromszögek, illetve négyzetek aranymetszés szabályai szerinti bevágásainak összeillesztésével készültek az újabb Sliceform-testek.

Képek

Tehetségnap – NTP-MTI-14-0141

2015. 06. 05-én ”Világos Elmék” Matematikai-Művészeti Tehetségkör a Fény Nemzetközi Évében ÉlményMűhely Kreatív Matematikai Tehetségnap programjain vettek részt tanulóink iskolánkban, ahol meghívott előadók tartottak színes, kreatív foglalkozásokat számukra. Megnyitó-bevezető előadásban Vecsei Ákos villamos mérnök tartott rövid bemutatót a robotok múltjáról, jelenéről és jövőjéről „A fény és a robotika – A Fény Nemzetközi Évében” címmel. Ezt követően műhelymunkákban vettek részt a tanulók, ahol a foglalkozásokat vezetők rövid tájékoztatót tartottak a matematika és a művészetek kapcsolatáról, majd kezdetét vették az alkotó tevékenységek.

A műhelyek témái a következők voltak:
1. A fény logikája és a szemfényvesztés matematikája
Szabó Ildikó matematika-fizika tanár, az ÉlményMűhely Matematikai-Művészeti Mozgalom pedagógiai koordinátora játékos alkotó tevékenység révén beavatta diákjainkat a különféle látványilluziók, vizuális effektusok előállításának matematikai alapjaiba. Hans Holbein, Salvador Dali, Orosz István és mások ún. anamorfózisait tanulmányozták és matematikai eljárásokat követve anamorfózist készítettek.
2. Fény és technológia: építsünk és programozzunk “fényérzékeny” robotot!
Vecsei Ákos, villamosmérnök játékos formában megismertette a tanulókat a robotikával kapcsolatos alapismeretekkel. Fényre reagáló robotokat építettek háztartási hulladékokból és elektronikai alkatrészekből, melyeket később saját mobiltelefonjukkal irányítottak, programoztak.
3. Labdageometria
Dr. Lénárt István, az ELTE matematikusa és a Lénárt-gömb segítségével diákjaink a gömbi geometria alapvető fogalmait: a pontot, vonalakat, köröket, távolságot, területet hasonlították össze az euklideszi síkgeometria megfelelő fogalmaival. A megszerzett ismereteiket alkalmazták a földgömbön történő tájékozódásra, távolság- és területmérésre is.
4. Többdimenziós kockák két- és háromdimenziós modelljei, kapcsolatuk a művészetekkel
Dr. Vörös László, a PTE PMMIK tanára modellek készítése során megismertette diákjainkat Vasarely és mások matematikai művészetének különleges világával.
5. Variáció, kombináció és permutáció Saxon Poliuniverzumában
Dárdai Zsuzsa és Saxon Szász János képzőművészekkel, és az általuk megalkotott Poliuniverzum tehetségfejlesztő eszközzel a gyerekek saját kreativitásukon keresztül játszva megtapasztalták hogyan függhet össze a geometrikus képzőművészet a kombinatorikával. A színek és formák sajátos kompozícióinak létrehozatala során játszva, alkotó módon alkalmazták a matematikai szabályszerűségeket.

A végén élmény beszámolót tartottak a diákok a foglalkozásokon tanultakról, és bemutatták alkotásaikat.
A Tehetségnap során megtekinthető volt az ÉlményMűhely Matematikai-Művészeti Kiállítása.

Képek

Kirándulás a fény útján(Budapest) – NTP-MTI-14-0141

1. Láthatatlan kiállítás – Utazás egy láthatatlan világba.
A láthatatlan utazásunk vak vezető kíséretében, speciálisan berendezett és teljesen besötétített helyszíneken történt, ahol egyedi hanghatások és helyszínre szabott illatok segítették, hogy igazán életszerű élményben legyen részünk. Különböző élethelyzeteket mutattak be, ahol megtapasztalhattuk hogyan kell közlekedni a városi forgatagban, hogyan lehet kifizetni egy kávét a bárban, vagy éppen honnan tudható, melyik fűszer kell az ebédedhez.

2. Planetárium – Fénysugár az Andromédáról
Egy 2,4 millió évvel ezelőtt, az Androméda galaxisból elindult fénysugár útját követte végig az előadás. Indulásakor még előemberek éltek a Földön, mire megérkezett, kifejlődött az emberi civilizáció és tudományos ismeretek birtokában megfejthettük a távoli világból érkező fénysugár titkát.

3. Csodák Palotája – Játékos fizika
Interaktív kiállítás játékain keresztül megismertük és kipróbáltuk a fizika törvényeit, érdekességeit. Az Öveges teremben látványos kísérletekben mutatták be a Tesla-transzformátort, valamint a szárazjég érdekességeit, amiben a tanulók is aktívan részt vehettek. A 4D-s vetítésen pedig a hullámvasutazás élményével lettünk gazdagabbak.

Képek